Nincs még egy olyan kultúrnövény,aminek ennyi fajtája lenne mint a szőlőnek. Egyesek tízezerre,mások húszezerre teszik a fajták számát,tény,hogy nagyon sok. A szőlőt legalább hatezer éve ismeri az ember. Bizonyítékok vannak arra,hogy a szőlőt a fenti időpontban már ismerte az ember. Az eredetét a Kaszpi tenger környékére teszik,örmény,grúz,azeri É-iráni területeken. Az Apró bogyójú Ligeti szőlőt(vitis Silvertris) termesztik. Már itt elkezdődött a szőlő nemesítése szelektálással,több ezer éves válogatással. Az így kapott szőlő nagyobb fürtű,és bogyójú lett. Ebből jött létre a kerti szőlő(vitis vinifera). Innen terjedt el a termékeny Tigris és Eufrátesz folyók völgyébe Mezopotámiába,az asszír és babilon birodalmakba. A föníciaiak(ma Libanon) mint kereskedő nép által terjedt el Palesztínába ,Egyiptomba. De az egyiptomi uralkodók is keleti hadjáratuk során hazavitték a szőlőt hazájukba ie. 2500-3000 körül. A görögökhöz ie. 2000 körül került a szőlő. Innen terjedt tovább a római birodalomba.

A rómaiak először kevésbé foglalkoztak a szőlőműveléssel,majd később intenzív szőlőtermesztésbe fogtak,és az egyik legnépszerűbb növényük lett,főleg a bor miatt. A rómaiak részletes szakirodalmat hagytak ránk a szőlőművelésről,és a bor készítésről már kétezer évvel ezelőtt. Vergilius Maro:Georgicon című „tankönyvében”részletesen leírja,hogy a szőlőt vesszőről,és bujtással szaporítják. A föld szétmorzsolásával győződnek meg róla,hogy a talaj alkalmas-e a szőlő termesztésre. A szőlőiskolákból való kiszedéskor megjegyezték,hogy a vessző melyik fele nézett észak felé,és úgy ültették végleges helyére. Nyugati oldalra nem telepítettek szőlőt a hegyen,csak a déli oldalakra. A szaporításhoz való vesszőt a tőkéhez közeli részen vágták le,a vesszők felsőbb részét nem használták szaporításra. A szőlőket évente három-négyszer kapálták,gyakran kopaszra,olykor két három szemre metszettek. A szőlőkarókat ősszel minden évben kiszedték és fedett helyen tárolták. A szőlőtőkéket hét évente hagyták pihenni,ilyenkor nem metszették meg. A római provinciákon Galliában(Franciaország),Hispániában(Spanyolország),Germania déli részén ie. 300-500 körül honosították meg a rómaiak a szőlőt. Pannóniába,a mai Dunántúlra Aurelius Probus császár telepíttette be ,aki nagy szőlőbarát volt(Kr. után276-282),Ő helyezte hatályon kívül Domitianus császár(Kr. után 81-96) szőlőtelepítési tilalmát. De már a rómaiak megjelenése előtt is volt szőlő Pannóniában. Az itt élő kelták is műveltek itt szőlőt. A nyugatról hódító útra induló gallok(kelták) i. e. negyedik században a Dunántúlon a Balaton-felvidéken már szőlőt műveltek.

Amerikában 30 őshonos szőlőfaj volt(vitis Labrusca,vitis Aestivalis,vitis Riparia,vitis Berlandieri,vitis Rotundifolia stb) melyeket az őshonos indiánok már korábban ismertek,és fogyasztottak. 1839-ben William Wolfskill ültette az első szőlőt Kaliforniában. 1861-ben Haraszthy Ágoston magyar emigráns(1812-1869) író,politikus,szőlész Európából százezer vitis vinifera dugványt importált,majd még 300 fajtát hozott Európából. őt az amerikaiak „father of California viticultura”a kaliforniai szőlészet atyjának tartják. 1860-ban William Thompson angol telepes Sacramento mellett európai magnélküli fajtákat telepített és szelektált (innen ered a Thompson seedless fajta).

Dél-Amerikába a spanyolok hozták be a szőlőtöveket.  Először Mexikóba,majd onnan került tovább délre.  Cortes 1524-ben elrendelte hogy minden új spanyol telepes területen ültessenek szőlőt.  Mexikóban Juan de Grijalva volt az első spanyol, aki megismertette az asztékokkal a bor fogyasztást 1517-ben.  Peruba Francesco Pizzaro hozta be az európai szőlőt 1547-ben. Majd terjedt tovább Argentínába (1569-1589),és Chilébe.  Chilébe Frater Francesco de Carabantes hozta a dugványokat Peruból Talcahuanu kikötőjébe.  1595-ben II. Fülöp spanyol király elrendelte az új spanyol gyarmatokon a további borszőlő ültetés tilalmát,mert a spanyol óhazában nagy konkurenciát okozott a hazai termelőknek.

Ausztráliába 1788-ban Arthur Philip hajóskapitány,később kormányzó hozta Új-Dél Wales a mai Sydney Camdan park(Cove farm) területére majd terjedt tovább Victoria államba és Tasmániába is.

Új-Zélandra 1819-ben hozta be az első szőlővesszőket Samuel Marsden angol baptista lelkész misszionárius.

Kínában több ezer éves régészeti leletek bizonyítják a szőlő jelenlétét. Kínába a szőlőt  a mai Kazahsztán területéről hozták be az akkori követek,kínai utazók elsősorban szőlőmag formájában. 2000 évvel ezelőtt a Han dinasztia korában már bizonyítottan ismerték a szőlőt és a bort,elsősorban csak az arisztokrácia körében. Komolyabb elterjedése a 19. sz. végén kezdődött.

Japánba Kr. után 718-ba hozták be a szőlőt Közép-Ázsiából,ill. Kínából Katsunuma és Jamanashi prefektusokba. Erről írásos emlékek maradtak fenn. A borfogyasztást a 16. sz. -ban portugál jezsuita misszionáriusok terjesztették el,elsősorban a Koshu(Yeddo) fajta (vitis vinifera) felhasználásával. A japán szőlőnemesítés alapfajtái európai-ázsiai(Guzal kara,Pizzutello bianco,Alexandriai muskotály stb. ) és amerikai fajták(Steuben,Deleware,Thompson seedless stb. ). A mai japán fajták a szőlőnemesítés csúcsát jelentik.